Az egyetemisták átadták az RTV igazgatójának címzett kérelmüket

A hallgatók átadták a Vajdasági Rádió és Televízió igazgatójának címzett kérelmüket, amelynek értelmében nagyobb mértékben kívánnak szerepelni a közmédiában.

Az Újvidéki Egyetem Diákparlamentjét jogszerűen megválasztott képviselők alkotják a város minden egyetemi  karáról – mondta Igor Knežević, az Újvidéki Egyetem hallgatóit képviselő rektorhelyettes.

 – Az általunk átadott levélben azt kértük, hogy a közszolgálati médium a jelentéseiben vegye figyelembe a hallgatók depolitizálását, és járuljon hozzá az egyetemisták bizalmával való visszaélés megakadályozásához. A második kérelmünk, hogy a közszolgálati médium kizárólag releváns hallgatói képviselőkkel működjön együtt, amikor egyetemistákról van szó. A harmadik pedig, hogy a hallgatói tevékenységek és értékek népszerűsítésében nagyobb mértékben szeretnénk kifejezésre jutni a közmédiában. Törekszünk az egyetemista normák és a tanítás minőségének javítására, valamint a már megvalósult és az új projektumok népszerűsítésére – mondta Igor Knežević, és hozzátette, szeretnének személyes találkozót az RTV igazgatójával, hogy részletesen megbeszéljék a listán felsoroltakat. Ana Todorović, az  Újvidéki Egyetem Diákparlamentjének elnöke elmondta, hogy a Diákparlament az egyemetemek egyetlen törvényes szervezete. – Minden hallgatónak jogában áll, hogy részt vegyen a tiltakozásokon valamint a politikai megmozdulásokon. Minden újvidéki kar hallgatójával kapcsolatos visszaélést elítélünk. Eljutottunk oda, hogy egyes politikusok megpróbálnak visszaélni az egyetemisták bizalmával, és saját céljaikra akarják kihasználni őket – mondta Ana Todorović, a Diákparlament elnöke, és kiemelte, hogy egyetlen diákparlament sem vett részt a tiltakozások szervezésében.

Írta: R. L.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük